12. alkalommal kerül megrendezésre a soproni Étterem Nap, avagy nemzetközi nevén Restaurant Day a Soproforno gasztrokör jóvoltából. A november 21-én, 17 órakor kezdődő esemény helyszínéül…
„Sopron új ünnepe” lehet az a kezdeményezés, mely 2010-re nyúlik vissza. Ekkor került ugyanis leleplezésre a felújított Lackner Kristóf szobor, és ekkor tartottak első ízben…
Úgy tűnik, a szezonon kívüli kerékpáros turizmusra, vagy esetleg a kerékpárút hivatásforgalmú használatára már nem adnak a Fertő menti kerékpárutat (Eurovelo 13, B10) karban tartó…
A Nyugat- (és Közép-)Dunántúl egyik legismertebb pékáru márkája jelent meg nemrég Sopronban. A média idén év elején számolt be arról, hogy Győr-Moson-Sopron megye felé szeretne…
Magyarország nagy részén napok óta szélcsendes idő uralkodik. Ez, főleg így az ősz végi időszakban nagyban rásegít arra, hogy leromoljon a levegő minősége. Az adatok…
Néhány éve, nem azt mondom, hogy nap mint nap, de bizonyos időközönként járok vasúttal nyugati irányba. A bécsújhelyi, és az ebenfurti vasútvonal is a Béke…
Sopron meghatározó parkja évszázada az Erzsébet-kert, melyet két részre oszt a Mártírok útja. A nyugati rész az „igazi” park, amit most felújítottak, és a 20.…
Soproni startup könnyítheti meg a határtérségben élő magánszemélyek, valamint a külföldi érdekeltséggel vagy ügyfélkörrel is rendelkező hazai székhelyű vállalkozások életét. A Hangháló azzal a céllal…
ps.: Köszi a tippet Gery, videó innen: youtu.be/1vlUS8g9HE0
Míg Magyarország déli részén valódi vasfüggöny épül, a nyugati határszélen a digitális építése kezdődik. Na jó, némi túlzás azért van ebben, hiszen az internet korában…