A kerékpározás vagy akár a gyaloglás egyik alapvető előnye, hogy nincsenek korlátok. Ez így persze túlzás, hiszen szabályok mindenkire vonatkoznak, és a patakon sem sétál…
Sopron szelektív szigetei a hét végére borzalmas állapotokat mutatnak. Évről évre egyre lejjebb süllyed a színvonal, és erről leginkább nem a hulladékgazdálkodási cég tehet, hanem…
Nemrég 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És ez még nem minden: további 8 helyszín programja hamarosan érkezik.
Ismét értelmetlen rongálást tapasztalhatunk a belvárosban, a Várfalsétány egy szakaszán. Vandálok a dm mögötti területen, valamint a Lenck-átjáróból ide vezető kis átjárószakaszon dolgoztak. Annak ellenére,…
A Schármár Károly utca két oldalán, valamint a Fehér Dániel utca SPAR felőli végén évek óta van kapu, melyet távirányítóval lehet nyitni gépjárművek számára. Ezek…
Sopronba nem gyűrűzött be ez a trend, de Magyarország több pontján is voltak úgynevezett adományfülkék. Ennek lényege az, hogy minden indított hívásnál egy bizonyos összeget…
A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. tartott sajtótájékoztatót ma Sopronban. Az eseményen kiderült, hogy a vállalat egy 2 milliárd forintos beruházást készül megvalósítani. Bővítik a termelést,…
Március 15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc alkalmából tartottak megemlékezést Sopronban, a Petőfi téren. A rendezvényen a Petőfi Színház színművészei tartottak előadást, beszédet mondott Barcza…
Felvonultak a munkagépek, feltörték az aszfaltot, megkezdődött a belvárosi utcák felújításának utolsó üteme, azaz a Szent György utca rekonstrukciója Sopronban. Az azóta már eltűnt információs tábla…
Sopron egyik legalapvetőbb problémája nem is az, hogy túl sok az ember, hanem az, hogy túl sok az autó. Persze a két dolog elég szorosan…
