Érdekes üzenet jelent meg Nyárligeten, az egyik gazdaság kerítésén. A felirat szerint László ellopta a földeket, és fenyegeti a vadászokat. A felirat felfújója szerint László…
Sopronban, a Batsányi utca vasúti átjáró környéki részén van egy öreg, látványosan a szocializmusból itt ragadt korlát, melynek mindkét vége indokolatlanul le van vágva. De…
Június 18-án bezárt az okmányiroda Sopronban, a Fő téren, a volt megyeháza épületében. Ennek apropója az volt, hogy elkezdték kialakítani az új kormányablakot. Az épület…
Én sem maradhatok ki abból a körből, akik Sopron megújult karácsonyi díszkivilágítását örökítik meg. Ezen a héten kedd este látogattam ki a városba, ami akkor…
…de nem Magyarországon! A sopronkertesi (Baumgarten) szélerőműpark -melyet 2014-ben helyeztek üzembe– bővül most 3db új szélerőművel, ugyanakkor a terveknek megfelelően ezek közigazgatásilag már Zárányhoz (Zagersdorf)…
Vasárnap délután hivatalosan is átadták Sopronban a megújult Várkerületet. Szinte végeláthatatlan időnek tűnt, míg készült a város egyik legforgalmasabb (és legnépszerűbb) utcája, de a várakozás…
SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF SNAF Kommentárt inkább nem fűznék hozzá, ugyanis az lehet, hogy tartalmazna némi vulgáris szóhasználatot,…
Új autóbusz-menetrend kerül bevezetésre December 13-án Sopron közösségi közlekedésében is, mely egyaránt tartogat pozitív, és negatív változásokat az utazóknak. A Várkerületen például egy új, ütemes…
Kabold (Kobersdorf) település kastélyáról, söréről, és ásványvízéről is híres, többek között. A kis Közép-burgenlandi településen palackozzák Ausztria egyik legnépszerűbb ásványvízét, a Waldquellét. Az ásványvíz 200…