Mondjuk a cím megtévesztő lehet. A helyzet az, hogy December 24-én 16 órakor szinte minden (illetve a 3-as 16.35-kor) leáll, December 31-én pedig 19.00-kor (3-as:…
A fenti képeket a Tégla, a Hüvelyk és a Domb utcákban készítettem. Ez csak néhány példa, még van jópár hely Sopronban, ahol lett kihelyezve a…
A kisbalfiak kaptak karácsonyra egy buszmegállót. Jöttek, lerakták fél óra alatt, aztán elmentek. Valószínüleg a megszűnt megállóból hozták át, és kibírt úgy fél évet az…
Konkrétan arról a rövid szakaszról van szó, ami az Agyag utcából az Ív utcába irányuló gyalogos átjárónál van, a 84-es főút belterületi szakaszán. A képeken…
Érdekes módon tört be a kijelző, ugyanis felette van egy plexilap, ami sértetlen, viszont a kijelzőből az LCD folyadék is elkezdett kifolyni, hogy történhetett ez?…
A Templom utcában található automatikus, behajtást biztosító rendszerről van szó, nem tudom hogy mi is ennek a hivatalos neve, a lényeg, hogy ha odaáll egy…
Halálának huszadik évfordulóján, Rázó József egy, rézmetszet alapján készült, 17. századi városképet ábrázoló festményét ajándékozta a Rázó család Sopron városának, melynek címe „Sopron a középkorban”.…
A Wikipedia szerint a soproni Papréti ortodox zsinagógát 1890-1891-ben építették. Utolsó rabbija Simon Jiszrael Posen volt. Az épület 1956 óta van üresen, a Kádár-korszakban a…
Utoljára tavaly novemberben olvashattunk a tervezett, grandiózus Hotel Scarbantia -ról, akkor arról volt szó, hogy idén tavasszal elkezdődik elsőként a régészeti feltárás, aztán pedig az…