Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Sopron belterületén 2014. május 10-én 22 óra 30 perckor a Fertőrákos irányába közlekedő személygépkocsi vezetője figyelmetlensége miatt későn észlelte az úttesten áthaladni…
Sopronban, és persze másutt is a nagyvilágban, van olyan közterültek, amelyek besorolását nem tüntetik fel a táblákon, ugyanis nincs nekik, vagy éppen egybeírva hivatalos az…
Az elmúlt években, évtizedekben Sopronban és környékén rendkívüli módon elszaporodott egy inváziós növény, az ártéri japánkeserűfű. Az ártéri japánkeserűfű Kelet-Ázsiában őshonos. Innen hozták be 1823-ban…
Sopron 2014.május 11. Az alkoholos befolyásoltság alatt lévő autóvezető halálos kimenetelű balesetet okozott Sopronban. Az ittas sofőrt menekülés közben a rendőrség elfogta. A tűzoltók a…
15:30 Már meg is vannak az eredmények. A választók 60,17%-a a nagyberuházás ellen döntött, tehát nem épül meg a strandi étterem. Helyette a szükséges kisebb…
Fura. Április hatodikáig villámtempóban haladt a munka, bár hagyott némi kivetni valót maga után, mint minőségileg és hozzáállás tekintetében is, de legalább látszatnak volt valami.…
Úgy tűnik, ritkán járok az Aranyhegyen túlra, konkrétabban a Tómalom utcán elég régen mentem már a társasháztömbnél lejjebb. Tegnap viszont egészen a Szárhalmi-erdőig tekertem, és…
2014. május 30-áig, naponta 11-től 19 óráig díjmentesen látogatható a tómalmi fürdő! A vízben tartózkodni erre az időszakra csak saját felelősségre szabad, ám ha tudunk…
A Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás kiadványa a napokban érkezett meg postaládákba. Gondos, szép kiadvány, újrahasznosított papíron és ezen felül még tartalmas is. Elsősorban az…
Mindig is érdekelt, hogy vajon hányan mennek át a vasúti átjárón a vörös jelzés ellenére. Ezért, már több mint egy éve elhatároztam, hogy egyszer letesztelem az összes…