Súlyos közlekedési balesetet szenvedett egy 17 éves fiú ma hajnalban Darufalva és Zemenye között – adta hírül az ORF Burgenland. Először az útpadkának hajtott, majd egy…
Január 1-től új díjszabás került bevezetésre az ÖBB -nél, illetve úgy általában az egész osztrák közösségi közlekedésben. Ennek sajnos több kedvezmény is kárát látja, mint…
E hétvégére is rengeteg program kínálkozik térségünkben, ebből szemezgetek nektek párat. Mára (November 1) nincs sokminden, érthető okokból (November 1. Mindenszentek), Holnapra viszont már van rengeteg,…
2013.10.02. 19:17 perc körül ismét földrengés volt, amit Sopronban is érezni lehetett. Az epicentrum ismét Ebreichsdorf környékén volt, az eddigi mérések alapján 4,2-es, más források…
Az időjárás az elmúlt időben nem kedvezett a természet szerelmeseinek, a szabadtéri programoknak. E hétvégén nagyon nagy kínálatból választhattok akár fedett, akár szabadtéri programról is…
Lassan 2 hete már, hogy ellátogattam a fraknói tófürdőbe, elnézést a késlekedésért. Alapvetően tetszett az egész, csak ez az út már kicsit hosszabb volt kerékpárral.…
Ahogy az előző tesztben írtam, folytatom a térség természetes fürdővizeinek tesztelését. Ezúttal A fraknónádasdi tófürdőt vettem célba, gyengébbek kedvéért Badeteich Rohrbach néven fut ez a…
Ausztriában nem hogy működik, hanem külön márka a regionális média. Ezért az ORF burgenlandi stúdiója nem csak tartalmat szolgáltat, hanem rendezvényeket is szervez. Ilyen volt…
A tavasz harmadik hónapjában vagyunk. Legalábbis papíron. A március ugyebár a tél jegyében telt még el, és áprilissal kezdett növekedésbe a természet, kicsit azért megkésve.…
Tél van, és elmondhatjuk azt is, hogy síszezon. Nem mostanában volt ilyen utoljára, de most itt van, és élvezzük (?) az előnyeit, hátrányait… Bevallom őszintén,…
