Az elmúlt hetekben három kerékpártúrára is sor került térségben. A kerékpározás, mint szabadidős tevékenység és mint sport is egyre népszerűbb a környéken, ezt pedig mi…
Jelentős károkat okozott a a gyümölcsösökben, azon belül is főképp a most érni készülő földieperben, szamócában a hét végi nagy mennyiségű csapadék és jégeső a…
Az elkövetkezendő napok hűvösek és csapadékosak lesznek térségünkben, ennek előfutáraként zivatarok érkeztek és érkeznek még most is felénk. Sopronban komolyabb esemény cikkünk megjelenéséig még nem…
Eszméletlenül sok program, rendezvény, demonstráció, hagyományőrző fesztivál lesz ma, nagyszombaton itt a térségben. Ma tartják Sopronban a 2019 tavaszi Critical Mass kerékpáros felvonulást és bringanapot,…
Tavaly és 2016-ban is vandálok áldozatává vált a húsvéti dekoráció Felsőpulya Fő terén. Mondhatnánk, hogy „várható volt” idén is, de szerintem erre ember nem tud…
A Soproni-hegység kilátóiról sokat tudunk, elég sok infó áll rendelkezésre, de a környék magaslati pontjai sokak számára valamiért még mindig nem ismertek. Egy ilyen pont…
Néhány éve zárt be Szabadbárándon (Großwarasdorf) a Derdak Étterem. Most új funkciót találhatnak az épületegyüttesnek, a tulajdonos Georg Derdak, valamint René Reiser a felsőpulyai Krautwerk munkatársa egy legális kenderültetvényt terveznek itt létrehozni. Növénytermesztés és…
Az elmúlt 5 évben az S31-es gyorsforgalmi út veperdi szakaszán 17%-kal nőtt a forgalom. A nagyobb forgalomnak köszönhetően több volt a súlyos közlekedési baleset is…
Hónapok óta zajlik az Arany János utcai SPAR üzlet átépítése Sopronban. Ottjártunkkor épp a homlokzati üvegelemeket emelték be a helyükre. A Kisalföld információi szerint novemberben…
Közép-Burgenland egyetlen rendeltetésszerűen működő vasútállomása, Sopronkeresztúr (Deutschkreutz) jelentős teherforgalmat is bonyolít, mely azonban az utasok kényelmét zavarja. Az állomás utasforgalmi részének felújítása tervben van, a…