Szeptember 9 és 11. között második alkalommal került megrendezésre Bécsújhely főterén a „Buntes StadtFest” városi rendezvény. A háromnapos programsorozatot elsősorban táncbemutatók színesítették, melyeket finom ételek…
Rengeteg program lesz most hétvégén Sopronban, meg a térségben, most megpróbálunk egy kicsi eligazítást nyújtani. Elsőként például itt van a Soproni Ünnepi Hetek megnyitója, illetve…
Emeli a VOR (Verkehrsverbund Ost-Region) és a hozzá tartozó VVNB (Verkehrsverbund Niederösterreich-Burgenland) a menetjegy, és bérletárakat. Február elsejétől a heti, valamint havi bérletárak, március 1-jétől…
Egy 21 éves egykori bécsújhelyi HTL-es diák startupját vette meg a Twitter – írja a WN24. A srác 16 éves korában már sikeresen közzétett egy…
Nemrég döntött Ausztriában a nemzetgyűlés, az ország összes járásának, járási jogú városának a lakosságszám arányában menekülteket kell befogadnia. Az elhelyezésükben a Caritas illetve a Vöröskereszt,…
A szokásoktól eltérően nem márciusban, hanem január 25-én önkormányzati választásokat tartanak Alsó-Ausztria tartományban, összesen 570 településen. Az ajánlószelvény leadási határideje ma délben járt le. A…
Túlzás nélkül százötven, vagy akár még nagyobb százalékú kihasználtsággal működik Sopron egyetlen valódi B+R parkolója az Állomás utcában, a GYSEV pályaudvar oldalában. A fordított U…
Merész reklámkampányba kezdett Bécsújhely városa, és a Radlobby Wr. Neustadt, a kerékpáros közlekedés támogatására. „A kerékpározás egészséges, és a belvárosban elképesztően gyors” -mondta el Wolfgang…
Gépjárművel, kerékpárral közlekedők figyelem, Lépesfalván a vasútállomásnál járdaépítési munkálatok miatt útszűkületre kell számítani a Somfalva felé vezető oldalon Bécsújhelyen, a Fő téren szűkületre kell számítani,…
Az elmúlt pár hónapban szereztem tapasztalatot a WNSKS bécsújhelyi helyi buszos tömegközlekedéssel kapcsolatban. Az biztos, hogy akik eddig a soproni buszsofőröket szidták, megérdemelnének egy kört…
