Mondjuk nem vasúti élet, de legalább élet. Az elmúlt 25 év hagyományához hűen ismét egy szórakozóhely működik az egykor hatalmas utasforgalmat bonyolító vasútállomás épületében. A…
Van aki alsónadrágot, van aki Pokemon kártyát kért az idei Telekom VOLT fesztivál nagy sztárjai közül, a Muse pedig egy megaprodukciót szállít a Lővérekbe. Egy…
Egy kis videós ízelítő a legnagyobb act-ekből.
Egy hónap van már csak hátra és a fesztiválozó közönség a soproni Lővérek felé indul, ahol a hosszúnak tűnő két év szünet után ismét startol…
Megérkeztek a magyar nevek is a Telekom VOLT Fesztiválra, első körben rögtön mintegy 60 fellépőt jelentettek be a szervezők. A listán szerepel a Halott Pénz,…
Stadionsztárok, aktuális nevek és állandó fesztiválkedvencek érkeztek az első körben a Telekom Volt Fesztivál 2022-es fellépőinek listájára, köztük a Muse, a The Killers, a Sum41,…
Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik…
A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron első számú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint…
Közel 10.000 főnél jár azok száma, akik bizonyítottan elkapták a koronavírus fertőzést Ausztriában. Ez Magyarországhoz képest elég nagy szám, ugyanakkor figyelembe kell venni Észak-Olaszország közelségét,…
Burgenland tartomány és ezzel együtt Sopron környéke is óriási mértékben profitál abból a rengeteg kulturális rendezvényből, melyek minden évben tízezreket vonzanak a térségbe. A Burgenlandi…