A fenti képeket a Tégla, a Hüvelyk és a Domb utcákban készítettem. Ez csak néhány példa, még van jópár hely Sopronban, ahol lett kihelyezve a…
A kisbalfiak kaptak karácsonyra egy buszmegállót. Jöttek, lerakták fél óra alatt, aztán elmentek. Valószínüleg a megszűnt megállóból hozták át, és kibírt úgy fél évet az…
Konkrétan arról a rövid szakaszról van szó, ami az Agyag utcából az Ív utcába irányuló gyalogos átjárónál van, a 84-es főút belterületi szakaszán. A képeken…
Érdekes módon tört be a kijelző, ugyanis felette van egy plexilap, ami sértetlen, viszont a kijelzőből az LCD folyadék is elkezdett kifolyni, hogy történhetett ez?…
A Templom utcában található automatikus, behajtást biztosító rendszerről van szó, nem tudom hogy mi is ennek a hivatalos neve, a lényeg, hogy ha odaáll egy…
Egyesek nem képesek 2métert kerülni, ezért maszek módon megoldják…
Már régóta tervezem, hogy írok egy összefoglalót a soproni helyi közösségi közlekedés új utastájékoztató rendszeréről, most erre is sor került. A rendszerről további infókat __ITT__…
A nyugatmagyar.hu korábbi cikkében volt már szó róla, hogy különböző pályázati pénzekből megvalósítják Nagycenk központjának Hidegséggel való kerékpáros összeköttetését, nagyobb részben az útvonal kitáblázásával, míg…
a Nyugatmagyar október elején számolt be arról, hogy Fertőbozon szakaszosan megújítják a Fertő parti út településen áthaladó szakaszát. Valószínűleg ezt láthattam, mikor a minap áthaladtam…
Nem értem, hogy ha egy tábla elfordul/elfordítják/megdöntik/megrongálják/megrongálódik, akkor miért nem lehet KIJAVÍTANI vagy KICSERÉLNI? Olyan sokat rontanak az összképen, érdekes módon Burgenlandban talán egyetlen ilyen…