A Harkára vezető út és a Gidapatak utca kereszteződésénél jártunk, ahol megvalósult beruházásokról számolt be az önkormányzat. A soproniak biztonsága érdekében, összesen kilenc gyalogátkelő helyen,…
Mint az ismeretes, a Pap rétet a Híd utcával összekötő „Újabb utca” ma megnyitásra került. Ennek, és a Várkerület jövendőbeli felújításának következtében módosul az egész…
A mai nap, nem sokkal 15 óra után ünnepélyes szalagátvágással nyitották meg a közforgalom számára a tehermentesítést is szolgáló utcát. Figyelem! Ma huszonkét órától…
Forgalomkorlátozás lesz a Páneurópai Piknikhez vezető úton: A Burgenlandi Tartományi Rendőr-igazgatóság és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közös Rendőrnapi Rendezvénye miatt 2014. szeptember 5-én (péntek) 8 órától…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése értelmében a szeptemberre szóló vasúti és autóbuszos tanuló havibérletek már holnaptól, 2014. augusztus 27-én 0:00 órától érvényesek a GYSEV,…
Nem mindig a problémákat keresem, de tény, hogy már több baleset volt ezen az útszakaszon az elmúlt időszakban is. Nem lenne indokolt egyet telepíteni?…
Igen régóta tervezem megírni ezt a cikket. Még régebb óta, mint a Petőfi téri banképület leépüléséről szólót, amit tavaly olvashattatok. A vázlat címe is változott,…
Komolyan megkérdezném a közbeszerzés beérkezett pályázatainak elbírálóját, hogy ennyire jónak tűntek-e ezek az utastájékoztató totemoszlopok, vagy csak valami mutyi dologról van-e szó, bár a BKK-nál…
Egy nappal a sopronpusztai Páneurópai Piknik évfordulója előtt felavatták Sopronban a 25 évvel ezelőtt történt eseményeknek emléket állító matricás mozdonyt. A mozdony designja sok meglepetést…
1. Az egyik utcában aszfaltoznak, sima lesz az úttest 2. A másik utcán bejön a aszfalthordó kamion és megsemmisíti az utat 3. !?