Az elmúlt évektől eltérően idén nem Szenteste napján, hanem már december 23-án Magyarországra érkezik a Betlehemi Békeláng. A különleges karácsonyi szimbólumot Jézus születése emlékére az…
A For-vid Kft munkatársai a város több pontján újabbakra cserélték a forgalomirányító lámpákat. Képünkön a Győri és a Kőszegi út kereszteződésénél kiépített új rendőrlámpák láthatóak.…
Vannak pillanatok, amikor az embernek érdemes az égboltra tekinteni, mert csodálatos jelenségnek lehet tanúja. Bevallom, én sem fürkészem mindig a Sopron feletti felhőket, de ma…
Csütörtökön három diák Kismartonból (Eisenstadt) Sopronba akart hazajutni vonattal, de lekésték azt. Ez után gyalog indultak Vulkapordány (Wulkaprodersdorf) irányába, a sínek mentén. „Unalmukban” ököl nagyságú…
Prof. Dr. Dr. h.c. Molnár Sándor professzor úr, az NYME Faanyagtudományi és Művészeti karának 2001-2008 közötti időszakban dékánja, december 18-án életének 71. évében elhunyt. Temetése január…
Brennbergbányán rendbe tették a ‘Brennbergbánya, Soproni út 4’ nevű buszmegállót, végre van „peron” Egész Görbehalom 40-es zóna lett A ‘Brennbergi út, ifjúsági tábor’ buszmegállóból eltűnt…
Már ősz eleje óta egy idegesítő lyuk tátongott az aszfaltpálya menetirány szerinti jobb szélén, amibe sokan bele is hajtattak. Mostanra odáig jutottunk, hogy az út…
Középkorú férfit gázolt el a Sopronból Budapestre tartó intercity vonat ma 10 óra előtt néhány perccel a Győri úti vasúti hídnál Sopronban. A férfi azonnal…
Olvasói fotónkon az látható, ahogyan a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön fogvatartottjai tisztítják az Béke úti útpadkát.