Stadionsztárok, aktuális nevek és állandó fesztiválkedvencek érkeztek az első körben a Telekom Volt Fesztivál 2022-es fellépőinek listájára, köztük a Muse, a The Killers, a Sum41,…
Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik…
Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy az utóbbi időben nem jelent meg új tartalom az oldalon. A Facebookon azért volt ez meg az, de az ikvahir.eu szinte…
Januárban mi is megírtuk, hogy Burger King gyorsétterem nyílik Sopronban. Akkor már ki is derült, hol fog megvalósulni az étterem: az AlphaPark bevásárlóközpont mellett, közvetlenül…
Nagyon ravaszok voltak, akik ezeket az üregeket megásták. Felháborító!
A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron első számú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint…
A STRABAG Általános Építő Kft. mint kivitelez értesíti a lakosságot, hogy a Sopron, Várkerület (Ötvös utca és Széchenyi tér közötti szakasza) útfelújítási munkálatok miatt 2020.…
Nyertest hirdetett a médiatanács a 18 év után először újonnan pályáztatott FM 98,4 MHz-es soproni helyi rádiós frekvenciapályázaton. A nyertes az egyedüli pályázó Karc FM…
Az év végéig felfüggesztik a magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a kormányülés…
2020.03.16. napjától a tervezett egészségügyi ellátások halasztására kerül sor. A fekvőbeteg osztályokon csak az akut beavatkozások végezhetők el az életveszély vagy tartós egészségkárosodás elkerülése érdekében.Járóbeteg-ellátás…