Most, hogy beköszöntött a nyár tavasz, annak a rendje szerint elő is került az a 2018-as naptár, melyet Barcza Attila kampányának részeként dobtak be több soproni…
Ezen a hétvégén rendezik Burgenlandban illetve a Nyugat-Dunántúlon a Pannon Természeti Élménynapokat. Az Interreg Austria-Hungary PaNaNet+ program keretében megvalósuló határtalan rendezvénysorozat Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megyékben,…
Két olyan kerékpárút képződmény van (legalább) Sopronban, melyre már tényleg csak azt mondja az ember, hogy „LOL”. Két olyan kerékpárút, melynek egy kerékpár az elejét…
A tavaszi Critical Mass kerékpáros demonstráció és felvonulás ezalkalommal április 21-én, szombaton, a Föld napja programsorozathoz kapcsolódóan kerül megrendezésre Sopronban. Gyülekező 15 órától a Deák…
Felvonultak a munkagépek, elkezdődött a soproni KFC gyorsétterem építése! Ahogy arról korábban beszámoltunk, az amerikai étteremlánc végre Sopronban nyit egységet, de nem bevásárlóközpontban, hanem saját…
Pénteken a Fertő tóban, a Ruszt melletti öbölben találtak egy holttestet a vízben. A végtagok és fej nélküli torzót a nádas és egy csónakház között…
Bár a 2018-as magyarországi országgyűlési választást április 8-án vasárnap tartották, a hivatalos végeredményre egészen 14-éig, szombatig kellett várni. Győr-Moson-Sopron megye 04. számú egyéni választókerületének eredményei:…
A kerékpározás vagy akár a gyaloglás egyik alapvető előnye, hogy nincsenek korlátok. Ez így persze túlzás, hiszen szabályok mindenkire vonatkoznak, és a patakon sem sétál…
NE HAGYJUK! Bár mit tehetnénk ellene… „Vörössé vált Ausztria”, tudósítanak az osztrák hírportálok, „nagyon nagy mennyiségű szaharai por érkezik”, adta ki a figyelmeztetést az OMSZ.…
Sopron szelektív szigetei a hét végére borzalmas állapotokat mutatnak. Évről évre egyre lejjebb süllyed a színvonal, és erről leginkább nem a hulladékgazdálkodási cég tehet, hanem…