Különvonattal az Őrvidék szívében

Délután negyed egy múlt, már késésben vagyok, ezért arra gondoltam, kocsival megyek az állomásra. Különvonatra vagyok hivatalos, ami valamikor 1 óra körül indul, semmiképp sem akarok lemaradni róla. A hó szakadt, vastag kabátot meg nem szerettem volna felvenni, ezért is döntöttem a személyjépjármű mellett. Az autó indult, ki is értem. Az állomáson rengeteg várakozó ember, gyanúsan fotómasinákat tartalmazó táskákkal, kijelzőn különvonatnak nyoma sincs. Sikerül összefutni az IkvaHír vasúti specialista szerkesztőjével, Gery-vel is, innentől közösen vágjuk bele magunkat az ismeretlenbe. Kint a peronon fel-le járkálnak a szerelvények, előzetes információk szerint egy Jenbacher típusú csuklós motorvonatra kell számítani, ám arról még nincs infó hogy melyik vágányra érkezik majd. Időközben befut Neumann István vasúti aktivista is egy bevásárlókocsi mennyiségű étellel-itallal, egyelőre ő sem tud semmit. Aztán Gery észereveszi hogy bejár egy vonat az 5-ös vágányra, odamegyünk, de téves, az csak a bécsújhelyi Regionalzug. Aztán felsejlik 2 vágánnyal előbbre a kívánt szerelvény, végre megtaláltuk!

Intenzív vonatfotózás kezdődik, a szerelvény oldalán pedig két magyarul és németül dedikált tábla: „Sopron Deutschkreutz Oberloisdorf” –micsoda figyelmesség. A GYSEV nemrég vásárolta a szerelvényt, az még az egykori ÖBB-s festésben díszelgett, persze már magyar pályaszámmal, illetve GYSEV-Raaberbahn logóval. Útnak indulunk, első lassítás Harka állomáson történik, mert be kell várni a Keresztúrról jövő Regioexpress-t. Ez meg is történik, suhanunk tovább Sopronkeresztúr állomásig. Itt fotózásra gyakorlatialg nincs lehetőség, hiszen két szerelvény között sikerült megállni. Arra pont jó, hogy az a rengeteg ember akik itt szerettek volna felszállni, ezt meg is tudják tenni. Kis idő után indulás – Alsópéterfa következik, a peron a jobb oldalon található. Itt még egész jó állapotú a pálya, bár nem hasítunk már annyira. Alsópéterfa megállóhelyen először én is kiszállok, és szétfotózom a vonatot, meg a megállóhelyet is. Valaki élelmes is volt, és végig egy kis létrát is magával cipelt az úton, így garantáltan el tudott fényképezni minden előbbre álló vasútfotós feje fölött.

Na, leccgó, a jelenlegi aktív személyforgalom végállomása, Sopronnyék-Haracsony következik. Nem csak a személyszállítás végállomása ez, ugyanis a Sonnenland Drasienertour is innen tart egészen Felsőpulyáig, itt az –azt megfizetni tudó- turisták hajtányozhatnak, persze csak jó időjárásban, télen nem működik a rendszer. A tél nem is túlzó szó jelen esetben, útközben végig esett a hó, bár a különböző megállóhelyeken és állomásokon leszálláskor nem ugyan olyan intenzitásban. Egy kis érdekességet is látunk itt: egy kis tolómozdonyt, illetve egy sínautót is, ki gondolná, hogy ilyenre feláldoznak egy egész jól kinéző Suzuki terepjárót.

Indulás tovább, Lakfalva-Doborján megálló-rakodóhely felvételi épülete nem épp minden igényt kielégítő, hacsak egy beton esőbeálló, amire belül horogkeresztet rajzoltak- nem mind az, amire az embernek szüksége van. Persze sok haszna amúgy sincs, hiszen itt már nincs hivatalos személyforgalom, legfeljebb a tisztelt hajtányozók állhatnak ide be, ha esetleg útközben rájuk zúdul az ég. A vonat innentől minden egyes megállóban és állomáson dudával jelezte, hogy a tisztelt fotós társaságnak ideje lenne visszatérnie a szerlevénybe, indulnánk tovább. Mondjuk bevallom őszintén ez kicsit irritáló is volt, komolyan megijedtem néha a kürt hallatán.

A tájból eltűntek a Keresztúr környékét jellemző szőlősorok, a hó és a szántók jellemzik a látványt. A következő állomás települése kastélyáról híres, az Esterházyak Lakompakon is megfordultak, mi több, éltek is. Talán a vonal egyik legnagyobb állomása ez, és tárolnak itt egy antiknak mondható személykocsit is.

Utunkat végig követték többen személygépjárművel is, akik minden egyes állomáson, megállóhelyen, vagy értelmesebb kereszteződésben le is fotózták a vonatot: első különvonatos utam ez, érdekes az egész. A vonat elejében voltam, mégsem láttam szinte semmit, az összes ablak, de még a vezetőfülke is foglalt volt. A „szpíker” uriember mondja: „Az egykori Veperd-Kabold megállóhelyen haladunk át hamarosan”, ugyanis itt nem állunk meg, semmi sincs már itt, csak a hajtánytúrás cég helyezett el padokat, satöbbi… Innentől jó darabig erdőben mentünk, és a látvány nagyon felemelő volt: az a béke, az a nyugalom, mintha a bakonyi vasútvonalon, vagy akár az Alpokban haladnánk. Persze csak lépésben, mert itt talpfák vannak, és nem túl jó állagúak. Ha jól tudom, a maximális megengedett sebesség ezen a részen 40km/óra. Sopronszentmárton állomás a következő: az autóút mellől egy hatalmas kanyarral délkeleti irányba fordulva be is gördülünk az állomásra. Az egyik legszebb felvételi épület itt található, szinte eredeti formájában, szép színezéssel, retro táblával. Van itt egy rakás megpakolt –nem túl jó szóhasználattal- faszállító vagon is, meg egyéb tehervagonok is. Ebből látszik, hogy nagyon is használva van ez a vonalszakasz, kár lenne megszüntetni. Igazából még kérdéses is, hogy a teherszállítást teljesen megszüntetik-e, vagy még marad, erről ellentmondásos információt hallottam több embertől, így nem tudok biztosat mondani.

Tovább indulunk Csávára, előtte még elhangzik Vámosderecske-Sopronújlak megállóhely neve is, ám itt nem állunk meg, ennek a megállóhelynek sincs nyoma már, drezina pihenőn kívül. Csáva viszont nagyon is állomás, bár a felvételi épület már lakásként funkcionál, azért gabonasiló itt is van, mint ahogy körülbelül minden osztrák vasútállomáson amit eddig életemben láttam. A drezinázók itt megpihenhetnek, szezonban az egykori áruraktárba mehetnek enni, ugyanis ez étteremként funkcionál, időszakosan. Most például nagyon nem. Több állomáshoz hasonlóan itt is fa peron van, ami ilyen havas-olvadós időben pont tökéletesen csúszik, ezért az új csizmám úgy gondolta hogy ezt a lehetőséget nem is hagyja ki, nagyot estem, természetesen a fényképezőgéppel a kezemben, szerencsére nem lett a működését befolyásoló baja.

Na irány Felsőpulya, a járási főváros. Dimbes-dombos környezet kezdődik innen, megint erdővel, vasúti hídon pedig a főút felett is áthaladunk. Csodálatos kilátás tárul elénk a mecencére, melyben Felsőpulya fekszik: ahhoz képest, hogy egy alig 3500 lakosú város, nagyon kiterjedt, több bevásárlóközponttal, középiskolával, kórházzal, na meg persze a rádióval, ahol az én műsorom is szól. Befutunk Oberpullendorf állomásra, egyik oldalon a felvételi épület és parkoló, a másik oldalon tárolóvágányon több tucat hajtány, gondolom ennyit nem is lehetne máshova elhelyezni. Az épület homlokfalán az állomásnév felirat, meg egy rakás tájékoztató tábla, valamint egy emléktábla is, a következő szöveggel: „Sopron-Felsőlászló-Kőszeg vasútvonal átadásának 100. évfordulójára 1908-2008 ÖBB AG – Gemeinde Oberpullendorf –  MÁV ZRt.” természetesen magyarul és németül. Kár, hogy nincs meg végig a pálya, Felsőlászlótól ugyanis körülbelül 11 kilométer hiányzik Kőszeg állomásig.

Miután itt is mindenki szét fotózta a vonatot, indulunk tovább Felsőlászló végállomás felé. Útközben még az egykori Alsópulya állomáson is átmegyünk, ez ma gabonaraktár, felvételi épülete nincs, viszont van kitérővágánya. A táj változó, szántótól erdőn át van itt minden, szőlő az nincs. A vonat a kisebb vasúti átjáróknál is dudált, erre vonatkozó tábla, andráskereszt és STOP van itt a közúton közlekedők számára. Megérkezünk Felsőlászló állomásra. A vonat nem járt ki sajnos a vonal végéig, ezért ki kellett gyalogolnunk. Itt található egy szépen igényesen felújított őrházépület, tavaszi ittjártamkor és fotózásomkor onnan jött ki egy hölgy, aki kérdőre vont, és feljelentéssel fenyegetőzött, ha „bármit is fel merek tenni az internetre”. Nem ijedtem meg túlzottan, de azért nem raktam fel friss képet. Most főhetett a feje, mert egy egész vonatnyi fotós lepte el a környéket, és végigfotózott mindent.

A pálya a Répce nemlétező hídja előtt ér véget, sajnos eddig tart és nem tovább. Ezen az állomáson is farönkökkel megpakolt vagonok hada várakozott egyébként.

Negyed óra fotózás után indultunk vissza. Itt tűnt csak fel, hogy az a rakás „pia” amit hozott az egyik szervező elkezdett fogyni, és egyeseknek már igencsak jó kedvük van. Nem baj, ilyen eseménykor ez belefér, én azonban nem ihattam, hiszen kocsival mentem Sopron állomásra. Visszafelé a fontosabb helyeken álltunk meg, leszállásjelzővel lehetett tudatni a vezetővel, hogy hol szeretnének leszállni emberek, ugyanis nem csak Sopronban és Sopronkeresztúron bővült a társaság új utasokkal, hanem szinte minden megállóban és állomáson.

Épségben hazaérve a következő kérdések fogalmazódtak meg bennem:
Miért nem veszi át a GYSEV a vonal üzemeltetését? Miért akarják egyáltalán megszüntetni? Mikor építik vissza  azt a hiányzó 11km-es szakaszt, hogy végre ne legyen 2 zsákvonal?

Magyarország és Ausztria minden tájáról érkeztek vasútbarátok, vonatfotósok, ezt én sem hagyhattam ki, hiszen szívügyem a vasút, és az országhatárok nélküli együttműködések is. Mindenképpen jó ötlet volt eljönni, hiszen mostanában ezen a vonalon személyvonattal úgysem fogok utazni.