Nem oly régen már megosztottunk néhány hírmorzsát a ’89-es Sopron mindennapjairól, ezúttal a Piknik évfordulójának alkalmából közlünk le régi cikktöredékeket a teljesség igénye nélkül. A protokolláris események részletei előtt álljon itt egy keveset tárgyalt tragikus történet, mely pontosan mutatja, hogy a nyugati nyitás folyamata, és a szabad világ felé vágyódó NDK-sok átjutása a határsávon korántsem zajlott zökkenőmentesen, sőt halálos áldozatokat is követelt:
Halál a határon
A tömeges keletnémet határsértésekről szervezett tájékoztatót Sopronban a határőrség. Az eredeti elképzelések szerint csak a nyári adatokat ismertették volna, amelyek szerint január 1-től július 31-ig 1050 határsértőt tartanak nyilván, csak augusztusban pedig már eddig 1070-et. Megnövekedett az erőszakos határátlépési kísérletek száma és az embercsempészés – nemcsak önzetlen segítség, hanem már üzlet formájában is. Augusztus 10. óta nyolc esetben ütötték meg a határőröket, s csak azok lélekjelenlétén és higgadtságán múlt, hogy nem történt tragédia.
Sajnos erre sem sokáig kellett várni. Augusztus huszadikán este a zsirai őrsön előállítottak egy keletnémet családot, s visszairányították az ország belseje felé. A férfi azonban élettárásával és gyermekével 21-én, 22.40-kor másodszor is megkísérelte az átszökést. A határőr felszólítással és figyelmeztető lövéssel próbálta megállítani őket. A menekülő táskájával fejbe ütötte a nála jóval kisebb termetű határőrt, majd amikor az elesett (mindössze 7-8 méterre a határvonaltól), belerúgott. Dulakodás kezdődött, átsodródtak az osztrák területre. A kibiztosított fegyver véletlenül elsült, és Schultz Kurt Werner halálos fejlövést kapott. Nem segíthetett rajta a gyors orvosi beavatkozás sem.
A tragédia körülményeit a győri katonai ügyészség vizsgálja. (Soproni Hírlap)
Páneurópai piknik a határon
Szögesdrótok és lélektani sáncok ellen
Augusztus 19-én -délután a Volán pályaudvaron már az első buszoknál tömegek zsúfolódtak. A határsávhoz megérkezve pedig azt láttuk, hogy a gyalogosok sokasága már elérte az erre az alkalomra felvert tábort, az utak szélén motorok és autók százai sorakoztak. Angolok, (kelet- és nyugat-) németek, hollandok, olaszok, franciák, osztrákok jöttek segíteni bontani a vasfüggönyt a beszédek idejére összegyűlt több ezer honfitársunknak, de érkeztek az USA-ból, Ausztráliából, Izraelből is.
Dr. Habsburg Ottó üdvözletét leánya, Walburga, tolmácsolta tört, de kedves magyarsággal. A Páneurópai Unió elnökének legfontosabb megállapításai: Magyarország nélkül csonka lenne Európa. Addig nem szabad nyugodni, amíg Magyarország nem lesz tagja az európai szövetségnek. Éppen Szent István ünnepének előnapján ez a nyitás a szabadság hajnalát jelenti. A pluralizmus sikere csak kiindulópont lehet a magyar és európai jövő kialakításához. Habsburg Ottó hitet tett a magyar nép jogos szabadságigénye és a reformeszmék mellett, s üzenetét Széchenyi szavaival zárta: „Magyarország nem volt, hanem lesz”!
A rendezvény másik védnöke, Pozsgay Imre levelét Vass László államtitkár olvasta fel. Az államminiszter azt hangsúlyozta, hogy a határ feladata nem egy ideológiai rezervátum körbekerítése, hanem például éppen az, hogy vidám, baráti találkozó színtere legyen a különböző nemzetek között. A magyarok most végre elszánták magukat, hogy emberi életet teremtsenek hazájukban.
Nyolc nyelven olvasták fel az MDF Debreceni Szervezetének szórólapon is megjelent felhívását, amely szerint a Páneurópai Piknik célja a szögesdrótok és a lélektani sáncok lerombolása.
Hevesen beszélt Dr. Lichtenstein az osztrák parlament nevében és a Páneurópai Unió osztrák elnöke, Dr. Klaus Lángé Hangsúlyozták, hogy a ‘szögesdrót természetellenes kerítés volt, amely csak arra jó, hogy megakadályozza az emberek szabadságát, akaratát. Magyarország szabadságától is függ a kontinens szabadsága, hiszen, Magyarország Európa szíve-motorja.
Szabó Lukács Tőkés László erdélyi református lelkész üzenetét hozta, melyből a változásokra a mélyből feltekintők szorongása és bizakodása hallik ki. Európa legnagyobb nemzeti kisebbségének kishitűségét akarja felrázni, hogy higgye: egyszer megszűnik az európai megosztottság.
Utolsóként kapott szót Konrád György író (ugyanis záró szavai után heves zápor zúdult a rendezvény résztvevőire). Történelmi ténynek nevezte, hogy itt állhatunk egy helyen, ami eddig félelmetes, tiltott volt. Hiszi, hogy amit lehetetlennek gondolunk, nem lehetetlen, ha akarjuk. Együtt, összefogva lehetünk erősek. Csak olyan szuverén nemzet tud Európa igazi polgára lenni, amelyben az egyén nem csatlós, ahol nem a patriarchátus-elv érvényesül, s a jelent nem Horthy apánk, Rákosi apánk, Kádár apánk uralma jelzi. Ahol négy évnél tovább senki se viselheti az államfői tisztséget. Magyarország e kísérlete most úgy tűnik, sikerülni fog.
Az eső aztán elmosta a beszédsorozat második részét. A nagy érdeklődéssel várt másik író gondolatait egyébként sem ismerhettük volna meg, Csurka István ugyanis nem jött el. Az alig fél órára előbújó nap és az esőszünet arra volt elég, hogy a résztvevők bekapják az utolsó falatokat a pecsenyesütők sátrainál, a bort, sört kóstolgatók felhajtsák az utolsó kortyokat, s aztán a vasfüggönyből kivágott szögesdrót-darabokkal siessenek a kőhidai buszmegállóba, s az autókhoz…
Tisztelt Parancsnok Úr!
A Páneurópai Piknik szervezői nevében köszönetünket fejezzük ki a Soproni Határőrség parancsnokainak és sorállományának rendezvényünk sikeres lebonyolításához nyújtott segítségért.
Külön köszönjük, hogy azokban a percekben, amikor rendezvényünket egy előre nem várt esemény – az NDK-sok határáttörése – zavarta meg, mindvégig higgadtságukat megőrizve, magas fokú politikai érettségről tettek tanúbizonyságot, s humánus, európai magatartásukkal kivívták a világ közvéleményének elismerését, dícséretét: hazánk és határőreink számára.
Köszönjük továbbá, hogy a rendezvény előkészítésében, technikai lebonyolításában messzemenő segítőkészséget mutattak.
Tudjuk, hogy 30-40 év beidegződéseit nehéz levetkőzni. Meggyőződésünk azonban, hogy 19-i magatartásuk nem a „tehetetlenség”, „határozatlanság” megnyilvánulása volt, hanem a kívánatos európai normák adaptálása.
Éppen ezért kérjük azon határőröknek méltó kitüntetését, akik ebben a nehéz helyzetben az egész világ előtt Emberek tudtak maradni. (Konkrétan pl. arra a határőrre gondolunk, aki a menekülés közben gyermekét elejtő anya után vitte a kicsit.)Soproni Ellenzéki Kerekasztal (FIDESZ, FKgP, MDF, SZDSZ)
(A Páneurópai Piknik rendezőinek levele a soproni határőr-parancsnoknak)
Az olvasói gondolatok is a „kerítés” metaforáját visszhangozzák és annak megbontását a szabadság lehetőségével kötik össze: „Sokféle kerítés van. Mostanában a határt jelző drótkerítésről esik leggyakrabban szó. Úgy tűnik, minden drótot átvágnak egyszer, minden csoda három napig tart. Megszűnik a vasfüggöny is… Szilárd értékrendre áhítozó világunkban elsődlegesen arra van szükség, hogy elvágjuk a kerítésdrótokat, ledöntsük a palánkokat, hogy szabadon léphessen a láb, repülhessen a tekintet, szárnyalhasson a gondolat. Mutassuk meg egymásnak munkánkat, örüljünk egymás eredményeinek, éljünk európai módon – ezáltal válik anakronisztikussá minden palánk és kerítés.”
Mit gondol ön? „Átjáróház lettünk?” – teszik fel a kérdést a hírlap szerkesztői a véleményrovatban. A felvezetés szerint „a ‘nemzetközi imperializmus’ ellen vívott küzdelemben a vörös csillagos, sarló-kalapácsos mez viselői igencsak rosszul állnak.” Vajon mit szól a patrióta soproni a keletnémet „csapattársak” tömeges vándorlásához? Néhány válasz összefoglalásképpen:
…nem nagyon értem, mi lehet az oka most ennek a nagy menekülésáradatnak. Gondolom, talán a szabadság hiányozhat nekik, ezért aztán mindent hátrahagynak. Jó, hogy a határőreink nem lőnek rájuk. Szerintem, aki menni akar – hadd menjen.
…szerintem az NSZK-ban sem fognak jobban élni. Legfeljebb csak szeretnének. Kereshetik majd a munkát, de nem biztos, hogy találnak, mert nagy a munkanélküliség. A semmiért elhagyják az otthonukat, az autójukat, hálózsákjukat, mindent. Pedig náluk sem lehet könnyű ezeket megszerezni, évekbe, évtizedekbe is beletelhet, gondolom, bár én még soha nem jártam külföldön.
…hogy itt vannak az NDK-sok? felőlem… csak legyenek. Itt mennek át nyugatra? Hadd menjenek… náluk is úgy lehet, mint nálunk, a szegénytől, az egyszerű emberektől mindent elvettek, tőlem például 11 hold földet, 900 öl erdőt, a lovaimat, meg a vetőgépemet. Biztosan a keletnémetekkel is ezt csinálták. Egyébként: bánja a fene. Nekem az én nyomorom a gondom, nekik meg az övék, de engem ki sajnál? Csak bajom ne legyen, hogy most ezeket elmondtam…
A cikkek teljes terjedelmükben megtekinthetőek a következő oldalon: sopronihirlap.eu
Pingback:“Emberöltőnyi esztendő” – IkvaHír