Első interjúalanyunkkal néhány hete, a kora délutáni órákban Mácsadi Orsolya beszélgetett, akit Restaurant Day-es interjúnkból már ismerhettek. Pénzel Péter kiváló célpontnak bizonyult, hiszen Sopron egyik sokoldalú művészét köszönthetjük személyében, aki készségesen eleget tett a felkérésünknek, és saját műtermében osztotta meg velünk az életről, a művészetről, a kultúráról vallott gondolatait.

Mióta élsz Sopronban?
Eredetileg Kárpátaljáról származom, kb. 14-15 éve élek Magyarországon, ezen belül 12 éve Sopronban.

Milyen művészeti ágat képviselsz?
Többféle művészeti ágban alkotom, de elsősorban képzőművésznek tartom magam. Fő profilom a festészet, de sok egyéb változatos dologba is belekóstoltam. Korábban például akció-művészettel is foglalkoztam Ungváron a Bal szem és Poptrans csoportok keretében vagy később itt, Sopronban, a Magtárban.

Képzőművészeti végzettséged is van?
Iparművészeti szakközépiskolát végeztem, de az akkori politikai környezet miatt nem folytattam tanulmányaimat főiskolán vagy egyetemen, inkább saját magamat képeztem. A szocialista időkben sok olyan dolgot kellett volna tanulnom, amit én nem nagyon szerettem volna.

Milyen régóta alkotsz?
Húha… Hát már gyerekkorom óta. Komolyobban kb. ’86-’87-ben kezdtem el tanulmányaim mellett saját dolgokat készíteni.

Mennyire bontható a pályád alkotói korszakokra?
Vannak korszakaim, de ezek igazából keresztezik egymást. Van, hogy valamit egy időre félrerakok, és akkor más dologba kezdek, aztán közben visszajön a régebbi és keveredik az újjal – én mindig is kísérletezőnek tartottam magam. Így jött képbe például a fotózás is, amit szintén kevertem a képzőművészettel.

Milyen technikával készülnek az alkotásaid?
Vannak figuratív, nonfiguratív olajfestményeim, fotókra festett olajfestményeim, illetve pár akvarellem is.

Hogyan készülnek a műveid?
Ez változó. Van, hogy van egy alapkoncepció, de van, hogy csak úgy belekezdek az alkotásba és improvizatív módon állok neki egy festménynek, ami gyakorlatilag felépíti magát. Ez a folyamat egy párbeszéd, ami nagyon izgalmas, mert sokszor még én sem tudom, hogy mi lesz belőle.

Mit jelent számodra az alkotói folyamat és hogyan éled meg ezt?
Ez érdekes kérdés… Igazából ez egyfajta meditatív állapot. Festés közben az ember nagyon sok mindenre rálát. A törvények, amik festés, alkotói munka közben jelen vannak, érvényesek az élet egyéb területeire is, és ezek nagyon izgalmas dolgokat produkálhatnak. Kicsit nehéz ezt megmagyarázni, mert amikor benne van az ember, akkor érzi, de nehéz ezt egy kívülállónak hétköznapi nyelvre lefordítani. A folyamat során megpróbálom a magam körül érzékelt világot egyfajta médiumként összhangba hozni a belső világommal. Egy festmény tulajdonképpen egy energiasűrítmény. Egészen más például, ha az ember egy eredeti kép vagy egy másolat előtt áll. Más az energiája, nem ugyanolyan hatást hordoz. Egy képen minden a helyén van, még ha egy káosznak is tűnik az egész. A megfelelően egymás mellé helyezett színek a zenéhez hasonlóan akkordokat alkotnak, az ember személyisége pedig visszatükröződik abban, ahogy megalkotja ezeket az arányokat.

Milyen hatással van a képzőművészet a minket körülvevő világra?
Tágabb értelemben véve minden, ami körülöttünk van, a képzőművészetből táplálkozik. Az eredet, a kezdet kezdete az, amikor a művész meghúzza az első ecsetvonást. A bútoroktól kezdve a használati tárgyakon át a ruhákig mind ezt követik. Beszéltem egy nagynevű képzőművésszel Németországban, aki azt mondta, hogy igazából a divatvilág csak egy másolás, és a képzőművészek azok, akik adják az inspirációt.

Van-e visszatérő témád, motívumod?
Igen. Még azoknál a képeknél is, melyeknél nem gondolom el előre, hogy mi lesz, nyomon tudom követni, hogy egyfajta kompozíciós klisék vagy sémák előjönnek. Van 5-6 féle, ami ismétli magát, akár évekre visszamenőleg. Van köztük centrális kompozíció, van, ami inkább egy spirális vagy esetleg megosztott dolog. Ezt az ember nem direkt csinálja, hanem ez bennem van.

Meg tudod találni az életedben a megfeleltetését ezeknek a motívumoknak?
Igazából ez egy oda-vissza hatás, de célzottan nem törekszem erre.

Kísérletezel még a festmény és a fotó montázsával számos kortárs alkotóhoz, pl. Borsi Flórához, Kertész Dánielhez hasonlóan. Téged mi ösztönzött arra, hogy kipróbáld ezt a technikát?
A fényképezés egy nagyon objektív, konkrét dolog, a festészet pedig nagyon fantáziadús. Ezért szeretném a kettőt összehozni. Ez egy nagyon izgalmas dolog, néha olyan, mintha a tüzet és a vizet eresztenénk össze. Régóta kísérletezek ezzel, korábban a képeket csak ráragasztottam a vászonra, de azóta már a technikák is sokat fejlődtek, lehet vászonra nyomtatni, stb.

Mit gondolsz arról a vélekedésről, hogy „egy festmény soha nincs kész”? Szoktál a műveidbe utólag belejavítani?
Szoktam. Van, hogy évek múlva előveszek egy képet és észreveszek rajta valamit, amit még jobbá lehet tenni. Én ezt inkább úgy szoktam megfogalmazni, hogy nincs elrontott festmény, csak olyan, ami nincs befejezve.

Mik a kilátásai manapság egy művésznek?
Néha belegondolok abba, hogy ha manapság Magyarországon a megfelelő mértékben lenne támogatva a művészet, akkor mennyi értékes művet lehet megmenteni, ami esetleg amiatt nem születik meg, mert nagyon sokan feladják. Sok tehetséges művész feladja, mert nem találja meg a megélhetését, és elmegy inkább mondjuk pincérkedni vagy külföldre pénzt keresni. Ez igazából a mindenkori politikának a bűne, mert érezhető, hogy a kultúra fontosságát háttérbe szorítják. Ez veszélyes is tud lenni, mert egy népet, egy országot az alapján is minősítenek, hogy milyen a kultúrája. Itt van például Munkácsy vagy Csontváry: az utókor nagyon szeret dicsekedni művészi zsenialitásukkal, de saját koruk ugyanúgy nem becsülte meg őket sem. Kívánatos lenne, hogy az arra érdemes művészeket állami szinten is támogassák.

Mesélj egy kicsit a zenész énedről!
Jelenleg két zenekarban zenélek. Az egyik a Crazy Daisy Jug Band, akikkel nagyon sok fellépésünk van Sopronban és országszerte egyaránt. A zenekarral feldolgozásokat és saját számokat is előadunk, főleg a blues stílusán belül. A másik egy nagyon friss formáció, melyet Zselenszky Tamás, az Eleven Hold volt énekes-dalszövegírója hívott életre.

Milyen kiállításaid voltak?
1986-tól kezdve mostanáig nagyon sok kiállításom volt. Évente egyszer-kétszer még most is van. A legutóbbi egy nemzetközi kiállítás volt, itt ráadásként még a zenekarom is fellépett. A soron következő megnyitója pedig február 7-én, szombaton, este 8 órakor lesz a Búgócsiga Akusztik Gardenben a SoproForno gasztrokör finomságaival fűszerezve, ahova mindenkit szeretettel várok!

Péter a Facebookon kétféleképpen is megtalálható: „Pénzel Péter képzőművész/Peter Penzel Artist” illetve „Peter Penzel (Pénzel Péter) photography” nevek alatt. Ismer esetleg egyéb Ikva-híreseket? Úgy gondolja, hogy Ön is egy közülük? Küldjék el javaslataikat az info@ikvahir.eu címre vagy írják meg hozzászólás formájában, és mi felkeressük őket!

The post Ikva-híresek: Pénzel Péter appeared first on Ikvahír.